-> Magunkról -> Történet

A cég története

Az Admatis Kft. 2000-ben alakult, ám története még régebbre nyúlik vissza. Egy magyarországi tudóscsapat 1979-ben elnyert egy fejlesztési projektet, amelynek keretében speciális kristályosító berendezést kellett tervezni és kivitelezni a szovjet Interkozmosszal együttműködve. Az űrrepülésre alkalmas berendezés az UMC (Universal Multizone Crystallizator) nevet kapta. A Szovjetúnió összeomlása után az amerikai NASA-val alakult ki együttműködés. Több éven át volt kint az UMC éppen aktuális változata egy-egy operátor kíséretében. A berendezés hazakerülése után szükségessé vált egy profi üzemeltető csapat létrehozása, akik a karbantartásához szükséges anyagi forrásokat is biztosítani tudták. Ekkor jött létre az Admatis, a tulajdonosok a feltalálók voltak. A hazai inkubátorház elv alapján szerződése van a Miskolci Egyetemmel, amelynek keretében bérleti díjat fizet a területért és infrastruktúráért és az UMC-vel kapcsolatos bevételek után fizet az egyetemnek.

I. Csatlakozás az Interkozmosz projektjéhez


A kezdetek - Bealuca

Az Interkozmosz tagországok közös űrrepülései 1978 márciusában, csehszlovák űrhajós részvételével kezdődtek. 1978 júniusában egy lengyel, 1978 augusztusában pedig egy NDK-s űrhajós sikeres programot hajtott végre. 1979 áprilisában azonban a bolgár-orosz közös űrrepülés meghiúsult, mert a Szojuz-33 űrhajó nem tudott kapcsolódni az űrállomáshoz. A hibák kijavítása miatt egy évet csúszott a magyar-szovjet páros repülése. Az időpont megváltozása lehetőséget adott a fedélzeti kísérletek felülvizsgálatára és kiegészítésére. Valószínűleg Valerij Kubászov, Farkas Bertalan mérnök képesítésű társa vette észre, hogy nincsenek a tervben anyagtechnológiai kísérletek, amikre lehetőség pedig lenne az űrállomáson az erre a célra készített műszerekben.

A magyar kutatók minden tudás és tapasztalat nélkül benyújtottak egy tervet az esélytelenek nyugalmával és tovább nem is foglalkoztak vele, de 1979 okt.-nov. értesítést kaptak a magyarok, hogy a terveket az oroszok elfogadták és tudatták, hogy pár nap múlva egy delegációnak ki kell utaznia Moszkvába. A delegáció egyik résztvevője volt Fuchs Erik, a javaslat kidolgozója. A küldetés a BEALUCA nevet kapta, ami az előkészületekben kulcsszerepet játszó Bobok György és Roósz András feleségeinek a keresztneveiből alkotott mozaikszó.

Valerij Kubaszov Farkas Bertalan társaságában
A munka fő irányítói, középen fehér ruhában Fuchs Erik
Fuchs Erik, Farkas Bertalan és a tartalék űrhajós Magyari Béla
Valerij Kubaszov Farkas Bertalan társaságában
A munka fő irányítói, középen fehér ruhában Fuchs Erik
Fuchs Erik, Farkas Bertalan és a tartalék űrhajós Magyari Béla

Az olvasztási kísérleteket a űrállomáson elhelyezett Krisztal és Szplav nevű kísérleti űrkemencékre tervezték. Ezeket a berendezéseket szabályozott kristálynövesztésre fejlesztették ki, közepes hőmérsékleten (maximum 1100-1200°C) üzemeltek és jellemzően kicsi volt a teljesítményük. A kemencékben csak egyenletes hőmérséklet eloszlást lehetet létrehozni, sem a kemence belső terének, sem a próbadaraboknak a hőmérsékletét nem lehetett mérni.

KRISZTALL Két változatban használták a Szaljut-6 űrállomáson, főként félvezetők gyártására. Többek között kadmium-higany-tellurid, gallium-arzenid, indium-antimonid és szupravezető nióbium-aluminium-germánium kristályokat növesztettek benne. A hatásos külső szigetelésnek köszönhetően a kemencében 400-1200°C közötti hőmérsékletet lehetett előállítani. A kemencét a zsilipkamrába lehetett behelyezni, így biztosítva a működéshez szükséges vákuumot. A mintadarabok 9mm átmérőjű és 175mm hosszúak voltak. A fűtő zóna a próbadarab teljes hosszában mozgott 0.188 és 0.376mm/perc sebességgel. Az első egység hibás volt és kicserélték. A berendezés tömege 28kg volt.

SZPLAV Az egyik gömbölyű tudományos zsilipkamrába helyezhető, ÖTVÖZET’ nevű kemence működési tartománya 650-990°C között volt, meleg, hideg és gradiens zónát is tartalmazott. Számítógépes vezérlése 10°C pontosságú szabályozást tett lehetővé, ami a technika akkori színvonalán sem volt kiemelkedőnek nevezhető. A 170mm hosszú és 20,6mm átmérőjű próbadarabokat kb. 300 Watt teljesítménnyel lehetett fűteni a 23kg tömegű kemencében. A tudományos zsilipkamrák hőmérséklete az űrállomáson nem haladhatta meg a 40°C-ot, így a SPLAV-01 jelű változat által fejlesztett hőt a fedélzeten kívülre kellett szivattyúzni.

A kísérletek előkészítése cseppet sem volt könny, de az ország különböző kutatóhelyeinek összefogásával az idő rövidsége ellenére is sikerült. A kísérletekhez alumínium-réz kétalkotós ötvözeteket használtak. Kétféle próbatestet alkalmaztak: rézköpenyes színalumíniumot és 4% réz tartalmú alumíniumötvözetet. A próbatesteket hőálló azbesztréteggel bélelt, légtelenített kvarc ampullákba forrasztották. A kísérleti darabokat ezután az adott kemencére jellemző fémtokokba szerelték. A próbákat a kísérletek elvégzése után egy speciális erre a célra készített szövet tartóba rakták, ami fel volt címkézve és a tépőzárra lehetett felragasztani az űrhajósok ruhájára.

A Krisztall és a Szplav kemencébe való próbatestek
A Krisztall és a Szplav kemencébe való próbatestek
A próbatestek használat előtt a tartóval
A Krisztall és a Szplav kemencébe való próbatestek
A próbatestek használat előtt a tartóval

Összesen nyolc kristályosítási kísérletre került sor. Az eltérő olvasztási folyamatoknak köszönhetően 12 egymástó különböző próbatest készült el. A kísérletek nagy részét a máig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov orosz kozmonauta végezte. Az űrhajósok a Szojuz-36 űrhajóval jutottak el a Szaljut-6 űrállomásra. Az űrhajósok az utasításoknak megfelelően egyenként elvégezték a tokozott próbadarabokkal a kísérleteket, majd visszatérésükkor magukkal hozták a kész próbákat. Mivel Farkas Bertalan küldetésének ideje nem volt elég a befejezéséhez, egy részük az űrállomáson tovább maradó orosz űrhajósokra maradt. Ezek voltak az első magyar olvasztási és kristályosítási kísérletek fémekkel és félvezető.

A Szaljut - 6 űrállomás
Egy kész próbadarab és annak sokrétegű csomagolása
A nagy alkalomra kiadott bélyeg, amelyen Farkas Bertalan, Valerij Kubászov és a Szaljut-6 a Szojuz-36-tal összekapcsolódva látható
A Szaljut - 6 űrállomás
Egy kész próbadarab és annak sokrétegű csomagolása
A nagy alkalomra kiadott bélyeg, amelyen Farkas Bertalan, Valerij Kubászov és a Szaljut-6 a Szojuz-36-tal összekapcsolódva látható

A kísérlet eredményeit 1980. őszén kapták kézhez a magyar tudósok, a próbadarabok egy része a Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) Fémtani Tanszékére került. A vizsgálatok során kiderült, hogy valamennyi próba részlegesen megolvadt, s kristályosodáskor az anyag értelmezhető, de szabálytalan alakot vett fel. Ezek a kísérletek sok diploma és doktori disszertáció elkészítését tették lehetővé. A BEALUCA program legnagyobb érdeme, hogy meglehetősen sokrétűen, kísérleti úton tájékoztatta a tudósokat a mikrogravitációs (nagyon kicsi gravitációs tér) körülmények között megolvadó, majd kristályosodó (megszilárduló) ötvözetekben végbemenő folyamatokról. Kiderült, hogy bizonyos dolgokat számítógépes szimulációkkal is ki lehet számolni. A program során felfedezett hibák és hiányosságok arra késztették a hazai kutatókat, hogy továbbfejlesszék a kísérleti technikát. Ez lett a későbbi ABC projekt...

fel

II. Kemenceépítés a MIR űrállomásra


Építsünk jobbat - ABC

Az 1980-as kísérletek után nagyon gyors iramú fejlődésnek indult az űrkutatás Magyarországon. 1984-ben láthatták először a magyar kutatók működés közben a Krisztallizátor (CSSZK-1) kristályosító berendezést, amely a MIR űrállomás üdvöskéje volt. Az ötzónás csőkemence belsejében a fűtött téren keresztül egy léptetőmotor transzportállta a zárt kapszulákban elhelyezett kristályosítandó anyagokat. A kapszulák belsejében a korábbiakban megszokott módon még nem tudták mérni a hőmérsékletet. A berendezés külső burkolatát megérintve érezni lehetett a léptetőmotor által keltett rezgéseket. A magyar kutatók megértették, hogy ez a kemence űrkísérletekre alkalmatlan, mivel ha a kapszulát lökdösik, a belsejében mérhetetlen és megismételhetetlen gravitációs viszonyok állnak elő. Ebből kifolyólag a drága pénzen megvalósítani vélt mikrogravitációs tér eltűnik, a kísérletek tudományos szempontból értékelhetetlenek lesznek.

Az előzőekből következik, hogy az űrben végzett kristályosítások azért voltak rosszak, mert az alapvető célt, a gravitáció nagyon kicsire való csökkentését nem sikerült elérni. Ennek okán benyújtották az Interkozmosz programhoz az ABC nevű projektet, amit a kiemelt projektként el is fogadtak. A projekt lényege egy olyan sokzónás kristályosító, amelyben sem a próbadarab, sem a kemence nem mozog, hanem a hőmérsékletprofilokat elektronikus úton stabilizálják, vándoroltatják a próbadarab hossza mentén.

A MIR űrállomás
A MIR űrállomás

Az ABC név onnan ered, hogy előre látható volt, a kemence elkészítése csak több lépésben valósítható meg, főként a sok tervezési és kivitelezési buktató miatt. Az ABC projektet a szovjet fél nagy lelkesedéssel fogadta, a Szovjet Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködési szerződéseiben az első helyen kiemelt témaként szerepelt. Az ember nélküli missziót 100 naposra tervezték,  és 10 db nagyméretű félvezető kristály növesztése volt a célja. A magyar fél feladata volt a kemence és a hozzátartozó kapszulacserélő-raktározó manipulátor megépítése, az oroszok feladata volt a Nika-T nevű űrhold megépítése, kilövése, kapcsolattartás és a visszatérés megoldása.

A Nika - T, az ABC kemence hordozója
A Nika - T, az ABC kemence hordozója

NIKA-T A Foton Tervezési Iroda egy az eddigieknél jobb és korszerűbb hordozó építését tűzte ki célul. Az űreszköz a NIKA-T nevet kapta. A tudományos célú űrhold tartalmazott a gömbölyű visszatérő kapszulát, amelyben a kísérletek végeztével a próbadarabok visszatérnek a Földre. A továbbfejlesztett elektronikus rendszerű űreszköz teljes tömege 9 tonna, hasznos terhelése 1,2 tonna volt. A tudományos misszió tervezett hossza változattól függően 3-4 hónap. A tervekben egy 2,7 m átmérőjű és 9,3 m hosszú űrrepülő szerepelt, de a tervrajzokból feltételezhető, hogy a hosszát valamelyest csökkentették. A műholdra szerelt 3 napcella közül kettő felelt az energiaellátásért, egy pedig a termikus kiegyenlítésért. A két napelem 6 kW-os teljesítményt szolgáltatott, amiből 4,5 kW jutott a tudományos kísérletekre. A NIKA-T egy ZENIT rakétával állították volna napszinkron pályára, körülbelül 300-500 km magasságban és 96-98 fokos dőlésszögben. A visszatérő egység sebességét szokatlanul lassúra, mindössze 5m/s-ra tervezték a törékeny kapszulák miatt. Az ABC kemencén kívül a ZONA-8 és a KONSTANTA-4 kemencék is a kísérletek résztvevői lettek volna. Az első 40 mm átmérőjű és 200 mm hosszú, a másik 85 mm átmérőjű és 400 mm hosszú próbadarabok kristályosítására alkalmas.

A Nika - T szerkezeti rajza
A Nika - T szerkezeti rajza

Az akkori viszonyokra jellemző, hogy szinte lehetetlen volt hozzájutni mind a nyugati, mind a keleti alkatrészekhez és alapanyagokhoz. A kutatók saját magunk készítették a vákuumátvezetőket, vasmagokat, cégek elfekvő raktáraiból szerezték be a termoelemeket. Még az akkori COCOM tilalmat kijátszó csempészekkel is fel kellett venni a kapcsolatot, hogy a speciális elektronikai alkatrészeket be lehessen hozni az országba. A nagyméretű vákuum-berendezés a debreceni Atommagkutató Intézetben (ATOMKI) építtették, egyetemi tanszéki műhelyekben készültek a kemence, a kapszula, az adatgyűjtő, a manipulátor és az elektronika egyes részei. Négy év kemény munka után végre elkészült a 25 zónás kristályosító, amelyben már egészen jó kristályokat lehetett növeszteni. A kemencéhez egy 10 próbatestet tárolni tudó kapszulatárat lehetett kapcsolni, ami önműködően tudta cserélni a kapszulákat. 1991-re tehát a magyarok készen álltak, de az akkora megváltozó politikai viszonyok elsodorták az Interkozmoszt és vele együtt a NIKA-T repülési tervet, vagyis meghiúsult az űrmisszió.

Babcsán Norbert és Dr. Makk Péter a Miskolci Egyetem kutatói az ABC kemencével a NASA laboratóriumában
Babcsán Norbert és Dr. Makk Péter a Miskolci Egyetem kutatói az ABC kemencével a NASA laboratóriumában

A program fordulópontja szintén 1991, a NASA kristálynövesztő kutatóival történt első kapcsolatfelvétel éve. A Miskolcon megrendezett első Solidification and Gravity tudományos konferencián a NASA háromfős delegációval vett részt . A kapcsolatfelvétel nyomán szoros kooperáció indult, aminek többször megújított együttműködési megállapodások adták a keretét. Az ABC kemence 1994-től két éven át üzemelt a Marshall Űrközpontban, ahol a működtetést magyar szakemberek látták el, de az amerikai kutatók projektjeit végezték benne. Ez annyira meggyőzte az amerikaiakat a berendezés kiválóságáról, hogy megállapodás született a kemence továbbfejlesztéséről. A projekt neve UMC lett...

fel

III. A Szovjetunió összeomlása után más partner keresése


Irány az űrállomás! - UMC

Az évek teltével nyilvánvalóvá vált, hogy a berendezést teljesen át kellett alakítani. A NIKA-T szállító berendezés a beláthatatlan messzeségbe került, az amerikai platformokra - vagyis az űrrepülőgépre és az akkor még csak tervezett Nemzetközi Űrállomásra - más rendszerben lehetett a berendezéseket felszerelni, mint az orosz megfelelőikre.

Space Shuttle Az új platformok közül az űrrepülőgépek rövid idejű, 10-15 napos küldetésekre alkalmasak. A mikrogravitációs szint meglehetősen gyenge, viszont a próbadarabok elemzésére nem kell hónapokat várni. A kísérletek döntő többségét egy olyan modulban végzik, amelyet zsilipkamra köt össze a fedélzeti kabinnal, így - amennyiben arra szükség van - az űrhajósok be tudnak avatkozni.

ISS A Nemzetközi Űrállomás főként hosszabb távú kísérletezésre alkalmas, egyes pontjain egészen elfogadható mikrogravitációs körülmények uralkodnak. Az anyagtudományi kísérletek tervezett helye az Európai Űrügynökség (ESA) COLOMBUS nevű laboratóriumi modulja, ahová - az űrrepülőgéphez hasonlóan - szabványos beépítő keretekben (ISPR) szállítják fel a kísérleti berendezéseket.

Space Shuttle ISS
Space Shuttle
ISS

Az új berendezés megépítésekor a NASA követelményeihez igazodva jelentősen átalakult az adatgyűjtő rendszer, a vezérlőelektronika és nagymértékben csökkent a berendezés tömege. A külső megjelenésen kívül a tudományos tartalom is változott, az egyik legfontosabb paraméter, a hőmérséklet gradiens több mint duplájára nőtt. A kemencének meg kellett felelnie az űrbe való felvitelhez és használathoz, de a legnagyobb változást minden bizonnyal a kezelőszemélyzet megjelenése jelentette. A jelentős tömegű kapszulatárra - amely ráadásul működési kockázatot is jelentett - többé nem volt szükség, a kapszulák cseréjét elvégezhették az asztronauták. Két év tervezői munka és további egy év kivitelezés után megépült az UMC24-HT54 modell. A kemencét először a Miskolci Egyetem Mikrogravitációs Laboratóriumában intenzív tesztelésnek vetették alá, hogy felkészítsék az újabb tengerentúli misszióra.

Az UMC24-HT 54 a Marshall Space Flight Centerben.
Az UMC24-HT 54 a Marshall Space Flight Centerben. Baloldalt a vákuumrendszer, jobbra lenn a tápegységek, középen a kemencetest, fenn az adatgyűjtő

A Marshall Space Flight Center Microgravity Science Lab-jébe kiszállított berendezés ezután másfél évig dolgozott két fontos kristálynövesztő. Több kutató is - köztük német és francia is - meggyőződhetett róla, hogy egy valóban univerzális kristályosító berendezés született. A misszió befejeztével, 2001 szeptemberében a berendezés visszakerült Miskolcra, azonban a tudományos program a kint előkészített próbadarabok itthoni kristályosításán keresztül tovább folytatódott.

Balról - jobbra: Dr.Ching-Hua Su, Dr.Martin Volz és Dr.Marcus Schweizer NASA kutatók az UMC-vel
Balról - jobbra: Dr.Ching-Hua Su, Dr.Martin Volz és Dr.Marcus Schweizer NASA kutatók az UMC-vel

A kölcsönbe kapott berendezéssel végzett sok sikeres kísérlet meggyőzte az amerikai kutatókat arról, hogy be kell szerezniük egy hasonló berendezést. Ebből az elhatározásból született az ADMATIS sztori...

fel

IV. NASA kapcsolatok, Admatis megalapítása


Mert kell egy csapat - Admatis

A sikeres út következményeit igen gyorsan érzékelhetővé váltak, a NASA Procurement Office tendert írt ki kristálynövesztő sokzónás berendezés beszerzésére. A specifikációkban két különböző belső átmérőjű kemence szerepelt, amelyet közös tápegység és számítógépes rendszer működtet. Az első tender csak amerikai vállalatok számára szólt, de miután ez sikertelennek bizonyult, új, teljesen nyitott nemzetközi tendert írtak ki. Ebben rövid szállítási határidő, szavatossági garanciák, pontosan előírt műszaki paraméterek szerepeltek.

Az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy a nemzetközi üzleti életben csak szakosodott, megfelelő jogosítványokkal rendelkező vállalat vehet részt. A várható kihívások felvállalására és leküzdésére 2000 márciusában az űrkemence ügyének elkötelezett nyolc személy korlátolt felelősségű társaságot alapított ADMATIS néven. Az ADMATIS űrberendezések tervezésére, gyártására, szállítására, fejlesztésére és karbantartására szakosodott kis cég. A Miskolci Egyetem űrkutatási tevékenységét az ADMATIS azzal támogatja, hogy a berendezések fejlesztésének és üzemeltetésének a gondját leveszi a válláról.

A cég logója a kinyitott raktérajtókkal repülő Space Shuttle-t jelképezi
A cég logója a kinyitott raktérajtókkal repülő Space Shuttle-t jelképezi

A NASA tenderrel eljött az ADMATIS nagy pillanata: a tenderre pályázatot nyújtott be és azt elnyerte. Nem hiába volt a szakemberek 15 év alatt gyűjtött sok tapasztalata: a jól begyakorolt alvállalkozókkal együtt (ATOMKI, BAYATI, INFOTRONIK) rekord idő alatt megépítette a berendezést. Ez a kristályosító központ két, egyenként 24-zónás fűtőtestet tartalmaz, 54, illetőleg 30mm-es belső térrel. Legfeljebb 1200°C-ig használható és nincs vákuumrendszere.

A DoubleDecker a cég telephelyén
A DoubleDecker a cég telephelyén

Az eddigi tapasztalatok itt mind hasznosulnak: külön szoftver szolgál a menübeírásra, kényelmes szoftver kezeli az adatokat és állítja elő a kívánt diagramokat, míg a kemencék működtetését a felhasználó által is konfigurálható szabályzó szoftver végzi. A berendezést 2002. áprilisában az ADMATIS leszállította és üzembe helyezte. A berendezés azóta NASA projektek kristályosítási feladatait látja el.

Az üzembe helyezés vidám pillanatai

A NASA az általa korábban sikeresen tesztelt UMC24-HT54 modell egy speciális változatára adott megrendelést, immár kifejezetten az ADMATIS-t megjelölve szállítóként. A berendezés 2004 április 20-án útnak indult, hogy részt vegyen a NASA Mikrogravitációs Kutatási Programjában. A berendezés az Alabama állam Huntsville nevű városában lévő Marshall Űrközpontban fog üzemelni. A fejlesztéseknek köszönhetően a DoubleDecker egyik kemencéje az eredeti 1200oC helyett immár 1500oC-on is képes lesz üzemelni, ami egyben a kísérletek kiterjesztését is jelenti.

A UMC24-HT54M a tesztek során
A UMC24-HT54M a tesztek során

Az űrkemence története jellegzetes magyar történet. Egy probléma felismerésével kezdődik, és valamilyen feltűnő makacssággal évtizedeken át tartó ragaszkodással, folyamatos fejlesztőmunkával folytatódik. Jellegzetes az, hogy az alapgondolat erős, a feltételrendszer hiányos, a keletkezett termék elfogadtatásának az útja pedig göröngyös. Biztos az, hogy a miskolci űrkemence megelőzte korát, de az alkotók biztosak abban is, hogy elfogadásának és szélesebb körű elterjedésének az ideje közeleg. Ma is úgy látjuk, hogy az univerzális berendezéseké a jövő, ma is úgy látjuk, hogy a szerkezetérzékeny egykristályok előállításához ez az optimális eszköz. Sajnos ettől még ma sem lehetünk biztosak abban, hogy a berendezés űrrepülésére mikor kerül sor...

fel